Félidő

Ez a 20. hét. Nem mondom ijesztő, még ennyi és kibújik a kisbabánk. Nagyon felkészületlennek érzem magam és tőlem meglepő módon nem bújom ezerrel a szakirodalmat, hogy mindent tudjak mire megszületik. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, minden esetre az aktuálisnál többet nem tudok a témáról, biztos mert már vagy ezerszer csinálhattam :) 
Mostanra kezd kialakulni a bálna érzés, már kezdem érzeni, meg tudni, hogy mik lesznek azok a mozdulatok amik lassan kikerülnek a repertoárból, mert nem leszek képes a megszokott módon végrehajtani őket és persze Babóca is egyre erőteljesebben jelzi ha valami nem jó neki. 
A minap olvastam, hogy a terhesség  előrehaladtával a hátamon sem aludhatok, mert akkor a baba elnyomhat bizonyos ereket, (a hason alvás persze - a kedvencem, - már régóta nem működik), beszéltük is Gáborral, hogy jaj ez milyen hülyeség mindent le akarnak szabályozni, úgy fekszem ahogy kényelmes, erre tegnap este már automatikusan az oldalamra feküdtem :) há ja, lehet tudnak valamit a könyvek :)
Egyfelől azt érzem még sok időm van, persze ezzel nyugtatom magam hiszen ez a négy és fél hónap olyan villám gyorsan fog eltelni mint az előzőek pláne, hogy anyukám mondta, hogy jegyezzem meg mikor érzetem először a Babót, mert kb. az a félidő, na nálam ez két héttel ezelőtt volt, szóval akkor még mínusz 4 hétben vagyok :) és lehet már november elején megszületik???? 

Hullám helyett kötéltánc

Mit kezdjen az ember a fél igenekkel??? Higgyen nekik, vagy ne, vagy meddig higgyen, inkább kételkedjen, és akkor azt meddig tegye?

Nehéz, mert az ember egyes igenektől a mennyben jár, elkezd bízni, összeálltnak véli a rejtett összefüggéseket és azt érzi rátalált az útjára, ami nem is lehet másképp már. Pedig az igenekből gyorsan lehetnek nemek és akkor a várva várt biztosság, bizonyosság, és biztonság nem köszönt be... még eddig hozzánk sem.

Soha ennyire nem érzetem még a dolgok törékenységét, pedig ha belegondolok akkor az életben minden, ha nem is akarjuk tudomásul venni csak egy szappanbuborék, fejlődik, növekszik, teljes lesz, tündököl, majd kipukkad, na jó átalakul, elillan, beolvad, de semmiképp sem állandó.

JA..., így van, csak jobb ha ez nem része a napi tudatunknak. 

Nem tudom, hogy hogyan fogom így megtalálni a vágyott hullámomat ami, észrevétlenül transzportál az utamon.

Küzdök ellene, de sajnos még mindig a napi aktuális történések határoznak meg amelyek iszonyatos szélsőségekben csapnak minket át egyik oldalról a másikra. 

És akkor mi a biztos? Mikor tudom, hogy jó az irány, amin észrevétlenül utazom, vagy az is lehet jó irány ami az elején nehéz és beláthatatlan? 

...és akkor jön a miért is? Á igen ezért és azért, meg amazért is. 

Jó csináljuk, és nekivágunk a következő fátyolos napnak.

...de én akkor is hullámomat akarom, nem a hullámlovaglást... 

Ő

... aki még a háttérben készülődik, de már most a legfontosabb!

Így ismerjük most:

Már tudjuk a nemét, de még nem elkiabálni való.

Reggel velünk ébred és inkább a nap első felében jelentkezik be többször, bár ha kényelmetlensége támad az én hibámból adódóan, akkor jelez a nap bármelyik időszakában.

Jó albérlő, - lehet nem rajta múlik, de különösebb kellemetlenségektől mentes a várandósságom.

Az apukája kezétől este mozgásba lendül, az enyém nem volt eddig nagy szám neki :)

A sok-sok nehézségben Ő számunkra a mosolyfakasztó, az erőt adó.

Várjuk már nagyon, kíváncsiak vagyunk rá és szeretjük.

Így készült az ajtajára a névtábla. 

Fény az alagút végén

...a magunknak szánt buzdító levelem óta valami beindult, amit nem kiabálok el, csak hiszem és kérem :)

Holnap van a nagy IGENEK NAPJA!

Várjuk már!

Folyt köv.